Avatar Times
A tudat felfedezése
Kilencedik rész
Ennek az előadásnak az I. felében (lásd Avatar Times 8. rész) az alábbi dolgokról tettem említést: A KIFOGÁSOK olyan korlátai a felelősségvállalásnak (kibúvók a szemrehányás alól), melyek azt az üzenetet hordozzák, hogy az illető nem hibás. Azok a magyarázatok a legelfogadhatóbb kifogások, melyeket az emberek hihetőnek találnak. A KEZELHETŐ OKOK olyan hitek, gondolatok és tettek, melyekkel tudunk kezdeni valamit; irányításunk alatt állnak.
Kezelhető okok keresése
Harry Palmer
Amikor “helyzet” van, akkor nem a legelőnyösebbek a körülmények. Jellemző személyes helyzetek például a boldogtalanság, a magány, a kudarc, a kimerültség és a kétségbeesés, akárcsak amikor le vagyunk égve, betegek vagy túlterheltek vagyunk. Ugyancsak ilyen az is, amikor úgy érezzük, hogy nem azok vagyunk akik lenni szeretnénk, és nem azt tesszük amit tenni szeretnénk.
Egy helyzet általában több párhuzamos dolog eredménye. Gondolj például egy olyan tóra, melyet több patak vize is táplál. Igaz ugyan, hogy az okok egy része sorsszerű, egy másik részük azonban kezelhető; és akárcsak egyetlen kezelhető ok átalakítása kihathat az egész szituációra. Ha a „sorsszerű” okokra fókuszálsz, akkor nem sokat tehetsz azon kívül, hogy folytatod a szenvedést és gyártod a hihető kifogásokat. Ellenben ha arra koncentrálsz, hogy megtaláld a kezelhető okokat és irányításod alá vond őket, megváltoztathatod a helyzetet.
Egy személyes helyzet kialakulására legnagyobb hatással az van, amit hiszel. Egy fogyókúra, az egészséged, a társadalmi és környezeti hatások vagy a szokások is hozzájárulhatnak egy-egy helyzet kialakulásához, de ezek mindegyike jó eséllyel kezelhető pusztán a velük kapcsolatos hiteid kezelésével. Azért olyan értékesek az Avatar anyagok, mert egy nagyon hatékony hitkezelő rendszert tanítanak.
Ha kiürül az életed, hibáztathatod a sorsot, vagy megvizsgálhatod (őszintén) a helyzetet, és megkeresheted a kezelhető okokat.
Először is, mindenképpen meg kell tenned egy nagyon nyilvánvaló dolgot ahhoz, hogy akár csak egy kezelhető okra is rátalálj. Szét kell nézned! Rá kell nézned a helyzetre, amiben benne vagy.
Fel kell ismerned a helyzethez vezető okokat, és találnod kell köztük legalább egyet, ami kezelhető. Szembe kell nézned a helyzettel úgy, ahogy az van. Ez egy olyan képesség kifejlesztését igényli, melyben félre tudod tenni az érzelmeidet, előítéleteidet, elvárásaidat és elkedvetlenedéseidet. Ezeket a készségeket már az Avatar anyagok elején kicsiszoljuk.
Néhány ember egy-egy helyzetre adott első reakciója a hibáztatás. Ki tette ezt? (“Szomorú vagyok, mert anyám hitványul bánt velem.” Ez akár igaz is lehet, de biztosan nem ez az egyetlen oka a boldogtalanságuknak.) Amiről megfeledkeznek, hogy egy helyzet kialakulásának számos oka lehet, beleértve a különböző hajlamokat is. Az ilyen emberek általában úgy gondolják. hogy egy kérdésre csak egy válasz van. Ez nagyon szűk gondolkodási ösvény, ami elkerülhetetlenül, bizonyos helyzetek fennmaradásához vezet.
Valamennyien ösztönös kísértést érzünk arra, hogy kifogásokkal védjük magunkat. Ez akár végzetes repedés is lehet fajunk védművén. A túlélés érdekében irányításod alá kell vonnod ezt a mentális folyamatot, különben az elme inkább hihető kifogásokat, mint kezelhető okokat keres.
Lássuk, hogy is működik ez. Tegyük fel, hogy valami elromlott az életedben, vagy valami nem sikerült. Arra eszmélsz, hogy valami mást tapasztalsz, mint amit szeretnél; valamit, ami sötét, és talán még fájdalmas is. Szóval észreveszed, hogy benne vagy egy helyzetben. Választhatod a könnyebb utat, miszerint áldozat leszel és valaki mást hibáztatsz; vagy koncentrálhatsz arra, hogy megtaláld (és jó eséllyel megváltoztasd) azokat az okokat, amiket képes vagy irányítani. Ha nem találsz olyan okot, amit kezelni tudsz, az biztos receptje a szenvedés fenntartásának.
A legmegbízhatóbb tanács, hogy ne add fel. Ha elég keményen és elég sokáig keresel, biztosan találsz valamit, amit a helyzet pozitív irányú elmozdulása érdekében tenni tudsz.
Oké, itt az ideje a fájdalmas őszinteségnek. Kérdezd meg magadtól: tényleg a helyzet megoldását célzó, kezelhető okokat keresem, vagy olyan hihető kifogás után kutatok, ami igazolja, hogy az egész nem az én hibám? Legtöbbször, amit keresel, pontosan azt meg is fogod találni.
A következő kérdés aztán már tényleg olyan, mint egy fejbekólintás: “Valóban meg akarod oldani a helyzetet?” Ha ugyanis az adott helyzet bármilyen módon szolgál téged, lehet, nem is akarsz véget vetni neki. Megeshet például, hogy menekülésed igazolására keresel kifogást. Vagy valami még rosszabbat próbálsz távol tartani. Esetleg több figyelmet, vagyont vagy kiszolgálást akarsz biztosítani magadnak. Előfordulhat, valamiről tudat alatt azt érzed, hogy megérdemelted. Mindannyian ismerünk embereket, akik miután kimásztak a csávából, rögtön újrateremtették maguknak ugyanazt. Amikor problémamegoldás helyett a zűrzavar fenntartására használod az elmédet, azt önszabotázsnak hívják. Több embert kínoz az önszabotázs, mint gondolnád, sőt egész nemzeteket is.
Egyes előítéletek az ismétlődő nevelés vagy fájdalmas tapasztalatok hatására olyan mélyen élnek bennünk, hogy nyíltan visszautasítjuk vizsgálatukat. Ilyenkor viselkedésünk ostobának vagy akár bizarrnak is tűnhet. Vizsgálj meg közelebbről bármely gyűlölködő csoportot, és meglátod, erősen sérült a gondolkodásuk. Közös nevezőjük a vádaskodás. Képtelenek vagy nem hajlandók kezelhető okokat találni arra, miért érzik magukat dühös áldozatnak... Mindez személyes felelősségvállalást igényelne. Ami felől a legbiztosabbak, hogy a helyzet amiben vannak, nem az ő hibájuk. Elnyomottságukért a kisebbségeket, a kormányokat vagy épp a földönkívülieket hibáztatják. Az ő helyzetük sosem oldódik meg, és az okok, melyekre ujjal mutogatnak, egyre nagyobbra nőnek.
Amikor megvizsgálsz egy helyzetet, felbecsülhetetlen értékű az a képesség, hogy elismerd, nem tudsz mindent. Ez teszi lehetővé, hogy a megszokott gondolatok és kifogások mögé nézz és megtaláld azokat a kezelhető okokat, amikkel kezdeni tudsz valamit. Nagy adag bátorságra van szükség, hogy elvárások nélkül tudj körülnézni, hogy bármely kellemetlen dolgot képes legyél eredetéig visszakövetni, valamint meghatározni, kialakulásában mi volt az a lépés, ami a te felelősséged.
Az Avatar tanfolyam nagy része arra tanítja a lelket (téged), hogy miként használja hatékonyan az elmét.
Könnyű leragadni azoknál a dolgoknál, amiken nem tudsz változtatni, de nem az ilyen dolgokat keresed. A kezelhető okokat keresed. Ezek megtalálása dönti el, hogy kifogásokat keresve vagy megoldásokat találva mész végig az életeden. Ez a lecke már önmagában is nagy lépés az önfejlesztés útján.
Az Avatar tanfolyam története
Mi a személyes felelősségvállalás?
A személyes felelősségvállalás saját döntéseink, választásaink és tetteink meghatározásának a képessége. Az Avatarban ezt forráslétezésnek hívják. E képesség fejlődésének természetes következménye, hogy az emberek észreveszik, életük mely területeit nem tartották irányításuk alatt.
A megvilágosodott bolygószintű civilizáció megteremtésén munkálkodó emberek egyik alapvető jellemzője a magas szintű személyes felelősségvállalás. Az Avatar által hangsúlyozott személyes felelősségvállalás közvetlenül hozzájárul a megvilágosodott bolygószintű civilizáció létrejöttéhez.
Rendkívüli pillanatok
Miközben a Minden ítélet elengedése gyakorlatot csináltam, rájöttem, megvan az erőm ahhoz, hogy töltéssel ruházzak fel egy emléket. Rajtam múlt, hogy az adott dolog jó vagy rossz lett, pusztító vagy felemelő. Amikor elengedtem az ítéleteimet, az emlékek egyszerű tapasztalatokká váltak, az életutam részeiként, nem terhelte őket többé semmilyen érzelem. Olyan volt, mintha az életem poggyásza ott maradt volna a peronon. Szabad és könnyű lettem, mint egy tollpihe. –J.L.F.
Ez volt a legcsodálatosabb élmény az életemben! A feleségem, Jill, részt vett az Avatar tanfolyamon, és amikor felhívott a tanfolyam alatt, a teljes helyiség, amiben éppen ültem, izzott a sugárzó fénytől, amit újonnan megtalált tudatossága bocsátott ki. Tudtam, hogy valami fontos dologra talált.
Látva a változást rajta, elkezdtem mélyen vágyni egy mély hitre, ami mindent megváltoztat az akkori ún életemben – fájdalmat, szenvedést, kételyt, félelmet, haragot. Ugyanakkor vonakodtam az elején. Ravasz értékesítésre számítottam, több ezer tájékoztatóra, megvásárolandó kulcstartókra és matricákra, hogy a mozgalom részének érezzem magam.
Öregem, sokkot kaptam. Soha nem éreztem ilyen szeretetet és elfogadást, mint abban a teremben tele tanulókkal, mesterekkel, stb... Lehetett bármit mondani és érezni. Nem volt helyes vagy helytelen. Csak szeretet!
Az elején azt sem tudtam, mit csináljak. Sok fájdalmas dolog volt, amivel foglalkozni kellett és olyan kevés idő. De ott voltak az eszközök, és a szerető, gondoskodó segítség, ami végig támogatott. Az út időnként kemény volt, mert úgy döntöttem, hogy az legyen. Az egyszerűség volt az, ami működött. Az élmény olyan erőteljes, hogy nem is lehet leírni. Igazán csodálatos. A legjobb dolog, amit csak tehettem. Köszönöm. Szeretünk, Harry. -D.R.
Azt hiszem, most már értem, Isten miért rakott lelket az emberi lénybe a megteremtése után. Ha egyszerű teremtménynek szánt volna minket, olyanná alkothatott volna minket is, mint az állatok vagy egyéb életformák. De Ő az embert saját magához leghasonlóbbnak teremtette. Tehát az emberi lények leginkább hasonlítanak a Teremtőhöz. Vagyis: az emberi lények teremtők. Isten megadta nekünk a szabad alkotás jogát az ő világában. Az Avatar lényege pedig ennek a szabadságnak a megragadása és kihasználása. –O.J.H.
Nagyon örülök, hogy eljöttem az Avatar tanfolyamra. Eleinte gyanakvó voltam. Nem voltam biztos benne, hogy ez a kurzus tud majd nekem segíteni. Most viszont minden más. Tudom, hogy én vagyok a Forrása saját magamnak. Használok minden egyes eszközt, amit az Avatarban tanultam. Nagyon hasznos eszközök ezek, számomra legalábbis.
Sok olyan problémával szembenéztem, amitől féltem. Feloldottam azt az identitást, aki könnyen kiborul (legalábbis egy kicsit jobb lett). Hálás vagyok és köszönöm a szüleimnek, hogy lehetővé tették nekem a részvételt ezen a kurzuson. Korábban bizonytalan voltam a tanfolyammal kapcsolatban, csak mert az én két Wizard (varázsló) szülőm egyáltalán nem "bölcs". Most viszont már értem. Ez az ő döntésük. Remélem, jobb lehetek náluk, mert én vagyok a Forrás :).
Végül köszönöm az összes mesternek és a trénereinknek, és persze, Harrynek. Lehetővé tettétek megértenem az élet jobbik oldalát. Azoknak az embereknek pedig kifejezetten örülök, akik hajlandóak erőfeszítést tenni az életben. Szóval ez egy nagyon jó tanfolyam. Nagyon szeretném megosztani a barátaimmal, hogy megtudják, az élet mennyire jó is lehet. Remélem, mostantól az én kis erőm is hozzájárulhat a bolygóhoz. –L.N.T.
Avatar résztvevők további "rendkívüli pillanataiért" látogass el ide: AvatarResults.com

Itt az ideje?
Ha szeretnéd, hogy egy Avatar mester kapcsolatba lépjen veled, kattints ide.
Az Avatárral mindenki nyer. Minden ember, aki Avatárrá válik, ezzel a kollektív tudatot egy nagyobb tolerancia és megértés felé mozdítja el. Ha segítesz magadon az Avatárral, azzal mindenki másnak is segítesz. – Harry Palmer